Stagflációra számít a Wall Street-i alapkezelők többsége a 2023-as évre, hasonlóan az 1970-es évekhez – derül ki a Bank of America legfrissebb alapkezelői felméréséből, amit a Business Insider dolgozott fel.
A Bloombergnek nyilatkozó források szerint a meglehetősen nehéz helyzetben lévő Credit Suisse legalább 20 bankot kért fel, hogy csatlakozzon a 4 milliárd svájci frankot kitevő részvénykibocsátás szindikátusához, mellyel a bank az újabb, többéves szerkezetátalakítási programját finanszírozná.
A Morgan Stanley stratégája Mike Wilson - akinek az amerikai tőzsdékkel kapcsolatos, régóta tartó pesszimista véleménye idén beigazolódott – megnyerte a legjobb portfólióstratégának járó címet az Institutional Investor legutóbbi felmérésében.
Az amerikai jegybank sorozatos kamatemeléseinek is köszönhetően meredek részvénypiaci esést láthatunk a tengerentúli tőzsdéken, egyre többen szólalnak fel a Fed politikája ellen és reménykednek a jegybank hozzáállásának változásán. Legfrissebb felszólalóként az Amazon alapítója, Jeff Bezos is beállt azon vállalati vezetők sorába, akik a gazdaság állapotára figyelmeztetve azt vetítik előre, hogy nehéz idők jöhetnek.
Az elmúlt napokban elképesztően volatilisen alakul a kereskedés a tengerentúli tőzsdéken, ma éppen felfelé vették az irányt a vezető részvényindexek. A ralit több körülmény is fűtheti, többek között a remek európai részvénypiaci hangulat is átragadhatott az amerikai piacra, emellett kimondottan pozitív felütéssel indította a harmadik negyedéves gyorsjelentési szezont a Bank of America, de technikai szempontból is fontos szinthez érkeztünk a pénteki esés után az egyik vezető részvényindexnél, az S&P 500-nál.
Közzétette idei harmadik negyedévre vonatkozó jelentését a Bank of America, az amerikai nagybank 24,5 milliárd dolláros bevételt és 81 centes egy részvényre jutó eredmény ért el, mindez meghaladja az elemzők által várt értékeket. A bank részvényeinek árfolyama 2,4 százalékos emelkedést mutat a tőzsdenyitás előtti kereskedésben.
A 2008-as válság sokak életében nagy változásokat hozott. A recesszió megmutatta, hogy semmit sem szabad készpénznek venni, mindig fel kell készülni a legrosszabbra. Bizonyára ezt gondolta az amerikai jegybank is, amikor változtatott bankok tőkekövetelményein, több pénzügyi óriásvállalat viszont nem ért egyet a további szigorítással - írja a Reuters.
A legnagyobb amerikai bankok várhatóan gyengébb harmadik negyedévi nyereségről számolnak be jövő héten a gazdasági lassulás és a volatilis piacok miatt - írja a Reuters.
A vártnál feszítettebb munkaerőpiaci helyzetet jelző adatok érkezése rontott a részvénypiaci hangulaton a tengerentúlon - a piaci várakozások szerint a Federal Reserve a munkaerőpiaci hatásokat háttérbe szorítva továbbra is agresszív kamatemeléseket fog végrehajtani az infláció elleni küzdelem érdekében, a feszített munkaerőpiac miatt pedig magas maradhat a bérinflációs nyomás. Mind a három vezető részvényidex nagyot esett a nyitásban, a tech-túlsúlyos Nasdaq június óta nem látott szinten van.
A Bank of America fizetett szabadságolási programot indít a hosszú távon ott dolgozók jutalmazására, négy hét szabadságot adva azoknak, akik 15 évet töltöttek a vállalatnál – számol be a hírről a Bloomberg.
Van egy szabály, ami eddig szinte tökéletesen működött és most azt mutatja, hogy a részvénypiacok még nem érték el a mélypontjukat – véli a Bank of America sztárelemzője.
A Bank of America az elemzők által vártnak megfelelően jelentett: a várt 22,66 milliárd dolláros bevételnél hajszállal magasabb, 22,69 milliárdos bevételrt és a várt 75 centnél 2 centtel alacsonyabb, 73 centes egy részvényre jutó eredményt ért el az idei második negyedévben. A bank részvényeinek árfolyama 1,4 százalékos esést mutat a gyorsjelentés közzététele után néhány perccel a tőzsdenyitás előtti kereskedésben.
A kínai részvénypiacok rövid távú korrekciói vételi lehetőséget jelenthetnek a befektetők számára - véli a Bank of America Securities stratégája. Winnie Wu, a befektetési bank Kína-stratégája elismerte, hogy a kínai Covid-helyzet alakulása még mindig potenciális volatilitást okozhat, és további rossz hírek várhatnak ránk, ha a koronavírus esetszámok ismét emelkedni kezdenek, vagy az ingatlancégek nem tudják visszafizetni az adósságukat.
Gőzerővel dübörög a medvepiac a tőzsdéken, nehány kisebb felpattanást leszámítva egyértelműen lefelé mutat az trend, de sok befektető már azt találgatja, hogy mikor jöhet végre a fordulat. Bár március és május közepén is láttunk egy-egy medvepiaci ralit, ezek utólag visszanézve hamis reménnyel szolgáltak a befektetők számára, és ugyan ezen a héten megint csak javult a hangulat a piacon, könnyen lehet, hogy még jóval tovább fog tartani az esés. A napokban számos nagy Wall Street-i elemzőház fogalmazott meg várakozásokat azzal kapcsolatban, hogy mégis meddig tarthat a mostani medvepiac, és kifejezetten rossz forgatókönyvek láttak napvilágot - ezeket gyűjtöttük össze. Egyesek szerint az irányadó amerikai részvényindex, az S&P 500 még további 20-30 százalékot zuhanhat a már eddig sem elhanyagolható, több mint 20 százalékos esés után.
A Wall Street-i bankok jelentős veszteségeket könyvelnek el a pénzügyi piacok legutóbbi visszaesése előtt kötött vállalati kötvényügyleteken, mivel a befektetők nagyobb árengedményeket és magasabb hozamokat követelnek a vállalatoknak nyújtott hitelekért.
Nagy esés volt a világ tőzsdéin az elmúlt hónapokban, beköszöntött a medve piac, a trend egyértelműen lefelé mutat, és a statisztikák alapján még csak valahol az esés felénél tarthatunk. Hogy meddig tarthat a lejtmenet? A Bank of America statisztikái alapján megvan a dátum, hogy mikor érheti el a piac a mélypontját. Egy kis játék a számokkal.
A vállalatok vezérigazgatói egyre jobban félnek a recesszióról, néhányan úgy gondoljuk, hogy a gazdaság már visszaesésbe fordult - írja a Yahoo Finance.
Negyven százalék annak az esélye, hogy az amerikai gazdaság 2023-ban recesszióba süllyed – jósolják a Bank of America (BofA) szakemberei. Vagyis egyre nő annak esélye, hogy a szigorodó pénzügyi kondíciók annyira belassítják a gazdaságot, hogy a „bűvös” két negyedévnyi zsugorodás is összejön.
A Bank of America Corp hétfőn bejelentette: 22 dollárra emeli dolgozói minimális órabérét Amerikában, és ezzel egy lépéssel közelebb kerül ahhoz az ígéretéhez, hogy 2025-re 25 dolláros órabért fizet a dolgozóknak.